<
>
<
>
Bringások apraja-nagyja a városközpontban

Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Schmidt Csaba polgármester köszöntötte a Mobilitási Hét keretében immáron hagyományosan megrendezett Autómentes Napon, a Megyeháza parkolójába érkezett gyermekeket és pedagógusokat 2013. szeptember 20-án. Az idén a Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium tematikus, utazó játszóházával bővült a program a méltán népszerű városi rendezvényen, amelyre ellátogatott Kimi is, a minisztérium programjának kabalafigurája.



Az államtitkár asszony köszöntőjében elmondta: tatabányai lányként ő még a Kresz Parkban tanulta a közlekedés szabályait, ugyanakkor örömteli dolog, hogy ma már több helyen, akár egy ilyen rendezvényen is lehetősége nyílik a gyerekeknek, hogy ismerkedjenek a kresszel. Balatoni Monika kitért a háttérben meghúzódó Kimi Kamion küldetésére is, amely nem más, mint, hogy arra nevelje a gyermekeket, hogy felismerjék: nagyon fontos a szabályok és a törvények betartása, hiszen a közlekedés csak így lehet biztonságos. A KIM a gyermekbarát igazságszolgáltatás programjának keretében tematikus utazó játszóházával, a Kimi Kamionnal segíti játékos formában megmutatni a gyermekeknek a törvényekkel, szabályokkal kapcsolatos tudnivalókat.



Schmidt Csaba polgármester megköszönte az államtitkár asszonynak az utazó játszóház nyújtotta lehetőségeket, és kiemelte: nélkülözhetetlen, hogy ismerjük jogainkat, akár már iskolás korban is. A gyermekek jogai mindennél fontosabb, így mindent meg kell tennünk, hogy érvényesüljenek azok, elvégre ők jelentik a jövőt. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy már a délelőtt folyamán, idén is több száz kisgyermek jelent meg a parkolóba, ahol minden évben ezen a napon az autók zúgása helyett a gyerekek vidám zsongása vált fel.


Bringás reggeli az Árpád téren korán reggel a munkába vagy iskolába igyekvőknek

A "bringás reggelit" követően, amellyel a kerékpárral iskolába vagy munkába igyekvőknek kedveskedtek a Tatabánya Pont munkatársai az Árpád téren a nap kezdetén, a Megyeháza parkolójában lévő egész napos programok több mint kétezer gyermeket és az őket kísérő felnőttet vonzott. A tavalyi évhez hasonlóan, most is volt lehetőség kisvasutazni, trambulinozni, ugrálóvárban játszani. A gyerekek az élő utcában gyakorolhatták a helyes átkelést a mini úttesten, a jelzőlámpás közlekedést is kerékpárokkal, kismotorokkal vagy akár rolikkal. Rendőri segítséggel közlekedés ismereti tesztek kitöltésére is volt lehetőség, akik még kerékpáros ügyességi versenyt is rendeztek. Sor került környezetvédelmi, energiahatékonysági és egészségügyi tanácsadásra is. Délután öt órakor, a már megszokottnak mondható Kerékpáros Felvonulás vette kezdetét, amit a kicsik kezdtek a parkoló körbe bringázásával, a nagyobbak pedig a városban kerekezhettek.



szöveg: tatabanya.hu




Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: