<
>
<
>
Gyermeki boldogság képekben

A Mosolygós Gyermekekért Alapítvány már nevében is megfogalmazta célkitűzését, melyet most fotókon kívánt nyomatékosítani. A zeneiskola előtti téren szabadtéri fotókiállítás nyílt 2013. május 24-én Gyermeki Boldogság címmel.



Bereznai Csaba polgármester megnyitó beszédben egy "öngerjesztő spirálnak" nevezte a gyermeki mosolyt, miszerint, ha képesek vagyunk észrevenni, abból rengeteg energiát tudunk meríteni, melyet rájuk fordíthatunk, és máris van okuk egy újabb mosolyra – mondta az alpolgármester, aki fontosnak tartotta kiemelni azt a törekvést, hogy a gyerekeknek ne csak az arcán legyen mosoly, hanem belül is boldogságot érezzenek. Ehhez rengeteg segítséget nyújt Tatabányán az alapítvány – hangsúlyozta Bereznai Csaba a fotókiállítás megnyitóján, majd hozzátette: mindig meg lehet találni azt a segítő kezet, azt a jó szót, amitől egy kisgyermek mosolygóssá válik.



Huszárné Lovász Mariann a szervezője a most nyílt kiállításnak, amelyen tizenkilenc pályázó által beküldött fotót mutatnak be a gyermeki boldogság ábrázolásáról. A szabadtéri kiállítást 2013. június 5-ig van lehetőség megtekinteni azoknak, akik az Erkel Ferenc Zeneiskola előtt sétálnak el.

forrás: tatabanya.hu

 


A kiállítás együttműködő partnerei és támogatói:


Tatabánya Pont, TKKN Kft.




Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: