<
>
<
>
Kávéházi beszélgetés Kinizsi Ottóval

Új helyszínen vette kezdetét a Kávéházi Beszélgetések második évadja 2013. október 16-án. A korábbiakkal ellentétben a Vértes Agorája galériáján berendezett pódiumon kérdezte Schmidt Csaba polgármester vendégét, az "örökös Ballassa Imit", azaz Kinizsi Ottó színész-rendezőt, akinek tatabányai kötődése sokak számára csak most vált világossá.

Már a beszélgetés legelején nyilvánvalóvá vált a hallgatóság számára, hogy Kinizsi Ottó szülővárosának nagyon sokat köszönhet, és jó szívvel gondol vissza az itt töltött gyermek-, valamint fiatal korára. "Általános iskolás elsős koromtól, ahogy a tanítónőm elküldött egy mesemondó versenyre, tudtam, hogy színész szeretnék lenni" – mesélte Ottó, aki édesapjával érkezett a beszélgetésre. Szerencsés vagyok, mert voltak Tatabányán olyan emberek, akik felismerték a bennem rejlő lehetőségeket, ápolták ezt, és ami talán a legfontosabb, hogy bíztattak, amiért mindig hálás leszek nekik – folytatta a színész-rendező.

Schmidt Csaba kérdésére válaszolva Ottó mesélt a korai Jászais korszakáról is, miszerint mielőtt bekerült a teátrumba, egy gyerek volt, aki szerette a színházat, ott viszont színész lett. Szóba került Zubornyák Zoltán neve is, aki miután a Jászai Mari Színház igazgatója lett, megrendezte a Légy jó mindhalálig művet, helyi gyerekek közreműködésével, és ezzel - Kinizsi Ottó szerint – elindult egy új generáció, köztük ő is a színészet felé, akik közül sokan még ma is a szakmában dolgoznak.

Többször szóba került Tóth Zsóka neve is, aki az 1996-os Ki Mit Tud? időszakában is fontos szerepet játszott Ottó életében, de mesélt az Éless Béla – egykori alapítója a Jászai Mari Színháznak - által vezetett Tüske Színpadról is, ahol szintén sokat tanult. A korai tapasztalatainak köszönhetően hamar ráébredt, hogyan működik a média, és a gyártásvezetőkről is sokat megtudod, amiből profitálni tudott a későbbiekben a tatabányai származású színész. Kinizsi Ottót a polgármester megkérdezte a fiatalként megélt, tévés szereplések fogadtatásáról is, melyre őszinte szeretettel a szemében megköszönte a szülői "asszisztálást", és elmondta: nem találkozott rosszindulatúsággal, véleménye szerint mindenki örült a sikereinek a környezetében.

A városvezetővel való beszélgetésben arról is szó esett, hogy Ottó számára hamar kiderült, - miután a Vörösmarty Gimnáziumban vizsgaelőadást rendezett - hogy színészként nehezen kezelhető, nem az a tipikus előadóművész, ő szeret visszakérdezni, kipróbálni új dolgokat játék közben. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy az "egésszel" szeretne foglalkozni, nem csak egy konkrét szeletével az előadásnak, pont, mint egy rendező. Schmidt Csaba rákérdezett arra is, hogy miként élte meg a Barátok Közt című sorozat első akadályait, hogyan jutott el odáig, hogy ma már producer asszisztensként dolgozik ott. Kinizsi Ottó őszintén mesélt a kezdeti előítéleteiről, amit a sorozattal kapcsolatban érzett, majd bevallotta, már az első forgatási napon visszahőkölt, és később elkezdett figyelni, tanulni, utánajárni dolgoknak. Ennek köszönhetően megismerte a műfajt és megtanulta mi a jó, mi a szép és szerethető benne.

Ottó beavatta a közönséget abba is, hogy számára is utólag derült ki, hogy a sorozat producere éveken át figyelte, és egy nagy ívet átölelő pályát szánt neki a Barátok Közt produkcióban, ami már szinte be is teljesült, hiszen a producer után ő az, aki felelősséget vállal a sorozatért. A polgármester rákérdezett arra is, hogyan áll a felesége - Deutsch Anita – ahhoz, hogy sokat van távol az otthonuktól a munkája miatt. Ottótól megtudtuk, bizonyára azért mert évekig Anita is része volt a sorozatnak, és tudja mivel jár, így toleráns. A feleségem vigyázz rám, nagyon jó partner – fogalmazott a színész, rendező és hozzátette, cserében én támogatom mindenben, ugyanolyan hétköznapi életet élünk a két lányunkkal, mint bárki más.

Befejezésként Schmidt Csaba a jövőről, Ottó terveiről érdeklődött, amire válaszként elmondta, az internetnek köszönhető médiaszokások változását szeretné kiaknázni, ezzel szeretne foglalkozni majd a későbbiekben. Azzal kapcsolatban, hogy a Déva Gálán idén is találkozhatunk e vele, határozott választ még nem tudott adni.Az igazi kávéházi hangulatban, gyorsan eltelt a beszélgetésre szánt egy óra, ami viszont biztos, hogy hamarosan egy újabb vendéggel érkezik Schmidt Csaba az Agora pódiumára.

forrás: tatabanya.hu
fotó: Tatabánya Pont





Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: