<
>
<
>
Közösen a Gerecse 50-ért

Schmidt Csaba polgármester és Horváthy Lóránt, a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségének elnöke, Tata város alpolgármestere együttműködési megállapodást írtak alá 2013. február 22-én a Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúra szervezéséről, amely három évre szól.


Gerecse 50 a 2012-es esztendőben (További képekért kattintson a fotóra! Érdemes!)

Tatabánya polgármestere az aláírás előtt tartott tájékoztatón elmondta: ezzel a megállapodással egy újabb térségi összefogás valósul meg, amelynek köszönhetően a következő három évben a Gerecse 50 teljesítménytúrát a korábban a képviselő testület által is megszavazott határozat alapján, évente 500 ezer forinttal támogatja a város. Kétségtelen, hogy a Gerecse 50 a térség legnagyobb sportrendezvénye és ezzel a megállapodással, amely a kiszámíthatóság jegyében három évre szól, biztosítani kívánjuk, hogy az eddigieknél is színvonalasabb és tartalmasabb programban legyen része a túrázni, kirándulni vágyóknak – tudtuk meg Schmidt Csabától, aki jó maga is többször részt vett már a teljesítménytúrán.

Horváthy Lóránt, a KEMSZÖSZ elnöke megelégedéssel számolt be az újabb megállapodásról, utalva a hamarosan megvalósuló Átal-ér Kerékpárútban is érintett, három település - Tatabánya, Vértesszőlős és Tata – összefogására. Az elnöktől azt is megtudtuk: a térségi együttműködés jegyében, segítő rendezvényekkel és más programokkal kívánják kiegészíteni a teljesítménytúrát, ezzel is ösztönözve az indulókat, hogy hosszabb ideig maradjanak a régióban, ne csak a teljesítménytúra napján.
A szerződéskötéskor jelen volt Horváth Zoltán is, a Természetbarát Szövetség elnöke is, akitől megtudtuk: az elmúlt 31 évben, 51 ezer turista indult a megmérettetésen, amelyet száz önkéntes odaadó munkájával biztosítottak.
A megállapodás aláírása előtt Schmidt Csaba polgármester felhívta a város lakóinak a figyelmet arra, hogy az idei évben is a Jubileum Parkból indul valamint ér véget a teljesítménytúra, és a Tatabánya Kártya kedvezményeket fog biztosítani a nevezési díjban, akárcsak az előző évben.

Az idei Gerecse 50 időpontja: 2013. április 20.



Kapcsolódó cikk:

Rekord a 2012-es Gerecse 50-en




Ön járt már a Turulnál?







Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: