<
>
<
>
Több mint 90 milliárd forint kormányzati támogatással épül tovább Tatabánya

Országjárásba kezdett 2018 januárjában Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter és két államtitkára, Horváth István és Simon Róbert Balázs, hogy az ország 23 megyei jogú városának vezetőivel átbeszéljék az ország legnagyobb vidékfejlesztési programjának köszönhetően megvalósuló fejlesztéseket, azok előkészítettségi fokát és a további teendőket.



Megtisztelőnek érzem, hogy városunkat, Tatabányát választották első állomásul, ráadásul Simon Róbert Balázs államtitkár úr nem érkezett "üres kézzel" - mondta el Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere 2018. január 23-án a Városházán tartott sajtótájékoztatón. Schmidt Csaba elmondta: Azzal a jó hírrel szolgált, hogy az eddig már Tatabánya számára a Modern Városok Program keretében kifizetett 10,6 milliárd forint után a következő hetekben további több mint 5 milliárd forintnyi forrás érkezik, így újabb lendületet vehet annak az összesen 16 nagyberuházásnak a megvalósítása, amelyekről megállapodást kötöttünk a Kormánnyal és amelynek első gyümölcse már beérni látszik. Összesen 42 új, könnyű fel- és leszállást biztosító alacsonypadlós és klimatizált autóbusz szolgálja tavasztól a tatabányaiakat, amelyek közül huszonegy jármű már most is az utakat járja. A helyi közösségi közlekedés megreformálása azonban csak egy a komplex közlekedési csomagból: alagutat is építünk Sárberek és Bánhida között, melynek mintegy előkészítéseként már zajlik a Polacsek köz aszfaltos úttá alakítása és a Két kard emlékműnél egy körforgalom kialakítása. Dózsakertet és Újvárost új és akadálymentes, immár a mozgáskorlátozottak, idősek és kisgyermekesek számára is könnyen megközelíthető vasútállomással kötjük össze, de megújítjuk és négysávossá bővítjük a dózsakerti felüljárót is.



Tavasszal a tervek szerint három nagy beruházás is elkezdődhet: újra régi pompájában tündökölhet a Tulipános Ház, míg a József Attila Megyei és Városi Könyvtárat XXI. századi tudásközponttá, az Árpád Gimnáziumot pedig reálgimnáziummá alakítjuk. Az oktatásfejlesztési csomag részeként fejlesztjük a szakképzést és műszaki felsőoktatási képzést is indítunk.



Újból gyermekzsivajtól lesz hangos az egykori bányakórház, melyben katolikus gimnáziumi oktatás indulhat meg már a 2019/2020-as tanévben. Az állagmegóvási munkálatok már megkezdődtek, először megtisztítják belülről az épületet, hogy azután nekiállhassanak a tető- és homlokzati munkáknak.

Folytatódik a Szent Borbála Kórház fejlesztése is, újabb kórházi szárny építésével, és lesz új piacunk, vásárcsarnokunk, fedett uszodánk, fiatalos és modern kollégiumunk, multifunkcionális sportcsarnokunk, revitalizáljuk a Bánhidai Erőmű területét.

A gazdaság élénkítésének folytatása érdekében pedig tovább bővítjük az ipari parkot, illetve az Üveggyári út meghosszabbításával és a Búzavirág út felújításával fejlesztjük annak úthálózatát, hogy megszűnjenek a jelenleg sok bosszúságot okozó forgalmi dugók.

Tatabányát napjainkban az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városaként tartják számon - mondta el Schmidt Csaba polgármester.  Bízom benne -tette hozzá-, hogy a Modern Városok Program segítségével újabb és újabb fejezeteket tudunk írni Tatabánya sikertörténetébe!

Forrás: Schmidt Csaba Facebook oldala




Tatabánya Pont bemutatja:

Tatabányai Malacságok
és Kolbásztöltő Verseny


Ideiglenes
autóbusz helyijárati menetrendváltozás
2018. február 9-én 14 órától -
11-én 18 óráig
KATTINTSON!



 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: