<
>
<
>
Új rekord a Gerecse 50-en

2013. április 20-án 6733-an vágtak neki a XXXII. Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúráinak Tatabányán. A mostani esemény volt az Egészséges Tatabányáért Program (ETP) első kiemelt rendezvénye, ahol a résztvevők 10, 20 és 50 kilométeres távon bizonyíthattak. A 10 km-es távra 1.517-en, 20 km-re 2664-en, míg az 50 kilométeres csúcstávra 2552-en vállalkoztak. A 10 kilométeres távon közel megduplázódott a 2012. évi létszám.



Nyolc induló, köztük hárman Tatabányáról: Holczacker József, Vadócz Péter és Wiszt Ferenc, eddig mindegyik 50 kilométeres túrát teljesítette. Ők Tatabánya város elismerő oklevelét vehették át Schmidt Csaba polgármestertől.


32-edszer is teljesítette: Szabó Elemér, aki másodikként érkezett meg azon túrázók közül, akik 32-szer mentek végig a Gerecse 50-en.

Indulás előtt minden résztvevő kézhez kapott egy fél literes Vivien ásványvizet, melyet az út során a Észak-Dunántúli Vízmű Zrt. négy lajtos kocsijából újratölthettek a friss vízre vágyó turisták. Azok, akik az üres flakont egészen a célnál található gyűjtőkonténerig vitték, Mizo Túró Rudit kaptak ajándékba.

A szervezők információi szerint a túrázók egyharmada (1982 fő) tatabányai volt, de az ország minden tájáról, sőt Ausztriából, Szlovákiából is érkeztek vállalkozó kedvű természetjárók. A túrázás mellett sok kísérő program kínált sportolási lehetőséget a Jubileum Parkban. A legkisebbek "Törp túrán" vehettek részt, de volt gyermeklabdarúgó torna, nordic walking edzés, Föld napi kerékpáros bemutató és bringa szépségverseny, valamint számtalan más ügyességi játék is várta a látogatókat.

Schmidt Csaba polgármester a túráról visszaérkezve elmondta: - Az idei Gerecse 50 volt az eddigi legjobban összehangolt teljesítménytúra, sikerült előrelépni a szervezésben, hiszen több országos szervezet, szponzor, helyi egyesület összefogása kellett ahhoz, hogy sikeres legyen ez a program.



A szemetet és hulladékot visszahozó túrázók fenyő, cser vagy bükk ültetvényt vihettek haza a Vértesi Erdő Zrt. jóvoltából, ezzel is hirdetve a természetvédelem fontosságát. Az ajándékokból sosem elég, ezért a megfáradt túrázóknak pihentető ajándék kuponnal kedveskedett a Tatabányai Gyémánt Fürdő, valamint ingyen belépőket sorsolt ki a Kanári Fitness Club. Az első 5000 célbaérő a Tatabányai Gyémánt Fürdő 1+1  kuponját kapta ajándékba a kitartó gyaloglásért cserébe, melyet néhányan még aznap be is váltottak a jól megérdemelt pihenés jegyében. Az idei túra volt a második, melyen a Tatabánya Kártyát is elfogadták, 20 százalék kedvezményt adtak a nevezéskor.



A Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúra szervezői-rendezői: Tatabánya Megyei Jogú Város, Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség, Tatabánya Pont Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda, Vértes Volán Természetjáró Szakosztálya, Vulkán Tömegsport Egyesület, KEM-SZÖSZ Természetbarát Szövetség, Tatabánya Városi Diáksport Szövetség, Tricepsz Kerékpáros és Triatlon Klub, Tatabányai Cement Természetjáró Egyesület, Gerecse Petanque Klub

Az IFELORE elsősegély nyújtói körülbelül 200 esetben nyújtottak segítséget 6 helyszínen.

forrás: tatabanya.hu / gerecse50.hu / Tatabánya Pont




Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: