<
>
<
>
Zenés esték az Agorában

2013. július 19-én, pénteken a Sypus Együttes műsorával vette kezdetét az Agora Zenei Esték sorozat. A Vértes Agorája aulájában, könnyed nyáresti szórakozás során klasszikus, kortárs és modern, valamint jazz műfajú melódiák hangzottak el fúvós hangszereken a néhány éve megalakult, tatabányai és tatai művésztanárokból álló zenekar előadásában.



A zenészek a barokk zeneszerzők mellett Mozart, Brahms, ifjabb Johan Strauss, Csajkovszkij művekkel varázsolták el a közönséget, valamint érdekes történetekkel gazdagodhatott a hallgatóság, melyet Illés Ferenc, a zenekar vezetője osztott meg velük az előadás alatt. A Sypus Együttes neve az ősi magyar „sípos” szóból ered, amely a hasonló elnevezésű hangszerre is utal. Tagjai között található Szűcs Álmos, aki fuvolán játszik, Varga Eszter oboaművész és Kiss András klarinétos, valamint vezetőjük, Illés Ferenc basszusklarinéton zenél. Az Agora Zenei Esték következő előadása 2013. július 26-án, pénteken este lesz, akkor vérbeli latin muzsika lesz hallható, Elsa Valle énekes, zeneszerző előadásában, aki a Rumba Caliente zenekarvezetője. A sorozat befejezéseként, 2013. augusztus 2-án a Szent Efrém Férfikar lép fel a Vértes Agorájában.


forrás: tatabanya.hu




Tatabánya Pont bemutatja:

Adventi Vásár és
Ablaknyitogató
2017.12.03. - 12.23.

KATTINTSON IDE!






 


 

Feliratkozás hírlevélre

Email cím: